egyesült királyság

Váratlanul nagyot esett a brit GDP a túl sok eső és a sztrájkok miatt

Váratlanul nagyot esett a brit GDP a túl sok eső és a sztrájkok miatt

A túlságosan csapadékos időjárás és az egészségügyi sztrájkok miatt júliusban havi alapon 0,5%-kal esett a brit GDP, ami meghaladta a 0,2%-os csökkenést valószínűsítő elemzői konszenzust – derült ki a brit statisztikai hivatal (ONS) szerda reggeli jelentéséből.

Kemény csapást mérhetnek a Wagner zsoldosaira - London előtt a tervezet

Kemény csapást mérhetnek a Wagner zsoldosaira - London előtt a tervezet

Már hónapok óta nem tisztázott, hogy mi lesz a Wagner csoport sorsa. Az utóbbi időben két jelentős esemény is borzolta a kedélyeket Oroszországban a zsoldosokkal kapcsolatban, előbb a csoport villámlázadása Moszkva ellen, majd Jevgenyij Prigozsin, a zsoldosvezér halála. Eközben a nemzetközi politikai szereplők sem tétlenkedtek, a Wagner ellehetetlenítéséért dolgoztak. Ennek egy újabb lépcsőfoka érkezhet el hamarosan - írja a BBC.

Új országba tör be a fogyást segítő csodagyógyszer!

Új országba tör be a fogyást segítő csodagyógyszer!

A dán gyógyszeripari óriásvállalat, a Novo Nordisk ma hivatalosan is elkezdte értékesíteni a Wegovy névre keresztelt fogyókúrás készítményét az Egyesült Királyságban. Annak ellenére halad ilyen gyorsan a gyógyszer európai bevezetése, hogy a megugró kereslet miatt folyamatos ellátási nehézségekkel küzd a cég.

Európa legerősebb hadereje új védelmi minisztert kapott – Fontos ígérettel kezdte meg munkáját, de máris kemény kritikákkal kell szembenéznie

Európa legerősebb hadereje új védelmi minisztert kapott – Fontos ígérettel kezdte meg munkáját, de máris kemény kritikákkal kell szembenéznie

Ben Wallace távozása az Egyesült Királyság védelmi minisztériumának éléről nem volt meglepetés, a skót politikus már korábban bejelentette: lemond kormányzati pozíciójáról, és a következő brit parlamenti választáson sem méretteti meg magát. Szövetségese, a korábbi miniszterelnök, Boris Johnson mellett Wallace kulcsszerepet töltött be Ukrajna Egyesült Királyság általi támogatásában. Bár a politikus egyik júliusi nyilatkozata botrányt váltott ki, személyében Ukrajna elkötelezett partnere és egy széles körben kompetensnek tartott vezető távozott a brit kormányból. Helyét sokak meglepetésére egy védelmi tapasztalattal nem rendelkező politikus, a rátermett kommunikátornak és gyakorlott összeesküvőnek tartott Grant Shapps vette át. Shapps nincs könnyű helyzetben: az ukrajnai háború és az Egyesült Királyságot érintő egyéb biztonsági fenyegetések közepette kell bizonyítania, nem pusztán politikai kinevezett, aki TV-műsorokban képes szerepelni, hanem alkalmas a brit haderő fenntartásához és fejlesztéséhez szükséges feladatok ellátására. Első nyilatkozatában mint védelmi miniszter, Shapps megígérte, hogy a minisztérium folytatja Ukrajna támogatását.

Hirtelen „találtak” még egy kis növekedést a britek

Hirtelen „találtak” még egy kis növekedést a britek

Az eddig gondolt 7,6 százalékkal szemben 8,7 százalékkal növekedett a brit gazdaság 2021-ben, ráadásul a 2020-as visszaesés is kisebb volt, mint gondolták – jelentette be a brit statisztikai hivatal (ONS) pénteken a revízió után.

Évtizedes negatív rekord a brit lakáspiacon

Évtizedes negatív rekord a brit lakáspiacon

Több mint egy évtizede nem adtak el olyan kevés lakást az Egyesült Királyságban, mint az idei évben, mivel a magasabb jelzáloghitel-kamatok és az infláció negatívan hat a potenciális lakásvásárlók vásárlóerejére - írja a Financial Times.

Összeomlott a brit légiközlekedés, budapesti járat is érintett

Összeomlott a brit légiközlekedés, budapesti járat is érintett

Egy technikai probléma miatt a brit Nemzeti Légiforgalmi Szolgálat korlátozta ma a repülőgépek forgalmát. A probléma jelentős késéseket eredményezett a brit légtérbe tartó, onnan induló vagy azon áthaladó járatok számára Európa-szerte, budapesti járat is érintett a Reuters forrásai szerint.

Kezdenek kiürülni a szülői pénztárcák - Egyre kevesebben tudják támogatni a gyerekük lakásvásárlását

Kezdenek kiürülni a szülői pénztárcák - Egyre kevesebben tudják támogatni a gyerekük lakásvásárlását

Évről évre kevesebb szülő képes támogatni a lakásvásárlás előtt álló gyerekét Nagy-Britanniában. A szülői segítség gyakran a hitelfelvételhez szükséges önerőt jelenti a szigetországban, azonban az utóbbi években úgy tűnik, kezdenek kiürülni a szülői pénztárcák. Míg 2018-ban az első lakást vásárlók 80 százaléka kapott szülői segítséget, addig tavaly már csak 74, idén pedig 72 százalékra csökkent az arány - írja a Bloomberg.

Térkép érkezett: így áll az orosz-ukrán háború

Térkép érkezett: így áll az orosz-ukrán háború

A brit védelmi minisztérium közzétette szokásos hírszerzési térképét az ukrán ellentámadás főbb műveleti irányairól, a felszabadítási küzdelmek által aktívan érintett területekről.

Az AstraZeneca koronavírus-vakcinája miatt indulnak perek

Az AstraZeneca koronavírus-vakcinája miatt indulnak perek

Az AstraZeneca angol-svéd gyógyszergyártó két perrel néz szembe Londonban a COVID-19 vakcinája miatt, amelyek az elsők az Angliában indítandó, várhatóan több tucatnyi ügy közül - írja a Reuters.

Kétszer annyiba kerül egy londoni raktár, mint egy budapesti luxuslakás

Kétszer annyiba kerül egy londoni raktár, mint egy budapesti luxuslakás

London lett a világ legdrágább városa a raktárterületek árazása tekintetében, miután a brit fővárosban a bérleti díjak emelkedése továbbra is meghaladja az inflációt - írja a Bloomberg. A Savills által összeállított adatok szerint a legjobb raktárak bérleti költségei, beleértve a bérleti és üzemeltetési költségeket is, 10 százalékkal emelkedtek egy év alatt, így mostanra egy londoni raktár bérleti díja nagyjából kétszerese a drágább budapesti lakásokénak.

Kétségbeesetten emelik a béreket a munkáltatók, ha a dolgozó máshol jobb ajánlatot kap

Kétségbeesetten emelik a béreket a munkáltatók, ha a dolgozó máshol jobb ajánlatot kap

Egyre gyakrabban tesznek ellenajánlatot a brit cégek a más munkaadótól állásajánlatot kapó munkavállalóik megtartása érdekében, vagyis ráígérnek a másutt beígért fizetésre – derült ki egy friss felmérésből. Ez a jelenség ellentmond azoknak a korábbi foglalkoztatási adatoknak, amelyek azt jelezték, hogy a brit munkaerőpiac elkezdett hűlni. A héten megjelent bér- és inflációs adatokból is az látszik, hogy az Egyesült Királyság munkaerőpiaca továbbra is feszesnek tekinthető.

Figyelmeztették Európa legerősebb haderejét: olyan veszélyekkel kell szembenéznie, amelyekre eddig nem volt példa

Figyelmeztették Európa legerősebb haderejét: olyan veszélyekkel kell szembenéznie, amelyekre eddig nem volt példa

Az Egyesült Királyság védelmi minisztériumának sürgősen foglalkoznia kell az éghajlati válság brit haderőre és annak katonai műveleteire gyakorolt hatásával, hogy a fegyveres erők képességeit ne rontsák az olyan tényezők, mint az emelkedő hőmérséklet és a zord éghajlati viszonyok - figyelmeztetnek jelentésükben a brit parlament védelmi bizottságában ülő képviselők a The Guardian beszámolója szerint.

Kiöntötték a brit vásárlókat a boltokból

Kiöntötték a brit vásárlókat a boltokból

Júliusban a brit kiskereskedelmi forgalom az eredetileg vártnál nagyobb mértékben csökkent, ami a szokatlanul csapadékos hónap hatását tükrözi, amely visszatartotta az embereket a vásárlásoktól - derül ki a Nemzeti Statisztikai Hivatal által közzétett hivatalos statisztikákból a Financial Times szerint.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elkérte Nagy Márton a bankok 1300 milliárdját, mínusz 70 milliárd lett belőle
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.